A Corvin mozinál

A Corvin mozinál,
a villamos megáll,
elkéstem, már vártál reám.
Az eső eleredt,
míg fogtam a kezed,
azon a pesti délután.
A város kiürült,
édes gesztenye sült,
te meg én voltunk ott csupán.
Matiné jegyünk volt,
s az első sorba szólt,
odabújtál hozzám puhán.

A Corvin mozinál
most kőbarikád áll,
a szabadság győzhet talán...
A város kiürült,
ki akart, menekült,
s hullámok zúgtak a Dunán.
Ki marad tudja már,
sorsa lesz a halál,
kezem nehéz fegyver tusán
pihen karod helyett,
szeretlek ne feledd,
azon a keddi délután.

A Corvin mozinál
sűrű füstfelhő száll,
míg tankok közelítenek,
hol sétáltam veled,
nem látni az eget,
s harcol az elveszett sereg.
A mozi összedőlt,
kormos, véres a föld,
sírnak az ifjú özvegyek.
A város kiürült,
mindenütt sebesült,
rommá lőtt utcák és terek.

Mire feljött a hold,
hol szabadság dalolt,
hideg és néma lett a szám.
Nem kérek semmi mást,
csak láthassuk egymást,
s foghassam a kezed árván.
A Corvin mozinál,
hol egy emlékmű áll,
mint régen ma is vársz reám.
A város kiürül,
édes gesztenye sül,
s te meg én vagyunk ott csupán...

© 2016 ☆ 5/10/2016 ☆ Ködmön Csaba Zoltán ☆ Dunboyne