Magányos karácsony

Az élet alkonyán,
a mű karácsonyfán
sok régi emlék még dereng,
s a lélek emereng...

A sok-sok tűlevél,
vacogva mind remél,
kit vársz még egyszer titokban
majd újra betoppan...

Minden kopott, kopár,
nem ürül a pohár,
szép ajándékok sincsenek,
nincs adni senkinek.

Kihűlt már a parázs,
múlóban a varázs,
törzse kissé balra lejt,
de semmit sem felejt.

Hát újra itt e nap,
egyre magányosabb,
a telefon se csörög már,
kihűlt vacsora vár.

Szívemben hegedül,
hogy nem vagy egyedül,
hol sok magányos lélek ég,
ott felderűl az ég…

Az a néma imám,
legyél újra vidám,
feladni sohasem lehet,
annak, aki szeret...

Az élet alkonyán,
a mű karácsonyfán
sok régi szép emlék dereng,
ahogy a hó pereg...

© 2016 ☆ 7/12/2016 ☆ Ködmön Csaba Zoltán ☆ Dunboyne