A pingvin köve

Kontinensnyi végeláthatatlan
fagypont alatti örök jégmező,
fűtetlen, hideg, pokoli katlan,
sehol egy fa, se csenevész fenyő.

Egy szikrázóan szép, fényes napon
feltámad a langyos tengeri szél,
olvadni kezd a hó, vakít nagyon,
délre vonul az antarktiszi tél.

A pingvinek éves költőhelyén
a tavaszi szerelmes bódulat
kék ködében a sok sürgő serény
új fészkéhez mind kő után kutat.

Egy gondosan kiválasztott kavics,
szerelmi zálog, csiszolt drágakő,
lelkéből szótlanul szaval Babits,
s űzi egyetlen kívánság: a Nő.

Gyönyörű hajadon van több ezer,
ide totyog egy frakkos kackiás,
a szeretet súlya izzó teher,
tudja, soha nem kell már senki más.

Közös fészek reménye, alapkő,
mely még a tojó lábánál pihen,
egy jel, amit ha felvesz majd a csőr,
társra és viszonzásra lel: igen!

Bár a déli sarkkörön rövidek
az önfeledt, boldog mézeshetek,
tollán nem fog a dermesztő hideg,
védi a tojást, amíg felreped.

© 2018 ☆ 7/3/2018 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords