A színvak gladiátor

Aréna lesz, épül már a sátor,
mert a népnek kenyér és cirkusz kell,
a főtéren javában áll a bál,
lefelé tartott rideg hüvelykkel,
élet felett tör pálcát a halál.

Egy szál maga, távol a gulyától,
nincs kegyelem a gladiátornak,
színvak világa fekete-fehér,
benne él még egy rég letűnt korszak,
hol csak egy szürke árnyalat a vér.

Elhagyott, szűk, sötét a sikátor,
halálraítélt lábak koptatta
macskaköveken, visszhangzik lépte,
kopog a sok pata, áradata
az Isten színe elé kísérte.

Ujjongás és hulló virágzápor,
diadalittas torreádorok
tánca olaj az izzó parázson,
tízezer barbár vérszomjas torok
vágyát szítja skarlátvörös bársony.

Zord a külső, de legbelül jámbor,
vére freccsen itt ott szerteszórtan,
a nagyharang kongat érte delet,
olvashatatlan jelek a porban,
mint egy ősi kelta végrendelet.

Vadsága illanó, múló mámor,
nem mozdul, a végső döfést várja,
csak áll a riadt, ártatlan állat,
bús szeméből, mint remegő pára,
mélységesen mély szánalom árad.

Megváltót várón békés a jászol,
halotti a csend, néma a tribün,
friss száraz homok lepi a múltat,
gyászol a dal a síró hegedűn,
de jön egy újabb, s prüszkölve fújtat...

© 2018 ☆ 4/9/2018 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta