Az élet fája

Akit megérint
találomra a tél,
varázspálcával
mély álomra ítél.

Nem enged a fagy,
jeges, kemény lepel,
nehéz páncélja
rideg bilincsbe ver.

Az élet fája,
egyedül magába',
mintha nem fájna,
vár, csak vár hiába...

Itt él közöttünk,
lombja fönn az égben
mély gyökerek lent,
örök sötétségben.

Mókusnak odú,
fészek a rigónak,
gyümölcse táplál,
s életmentő csónak.

Az élet fája,
egyedül magába',
mintha nem fájna,
vár, csak vár hiába...

Fölenged a fagy
duzzogva fut a tél,
élet fája volt,
amivel fűtöttél.

Ráncos évgyűrűk,
egyre sűrűbb körök,
minden változik,
a lét fája örök.

© 2018 ☘ 13/1/2018 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords