Esik

 

Esik,

bukott angyalok hullanak,

a mennyből. Égi zuhatag

kövér esőcseppeket hint,

megbánó Isten könnye mind.

 

Zuhog,

és önálló életre kél,

mint sok-sok sárga falevél,

egyre kevésbé remélve,

versenyt zuhannak a mélybe.

 

Ömlik,

nem hajtja már gyilkos ösztön

szomjas mezőt hadd öntözzön,

csurranna mezítlen vállon,

lelki társra hol találjon?

 

Szakad,

ezer darabra törötten,

szivárványt feszít fölöttem,

mit remény fénye átitat,

s ég és föld közé ver hidat.

 

Eláll,

felfelé száll, fel az égbe,

örök megváltást remélve,

szárítja szél, búcsút legyint,

csakhogy aláhulljon megint...

 

© 2019 ☘ 23/5/2019 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords