Skorpió

Borostyánkő börtönében,
mozdulatlan, örökkön ébren,
üveg szarkofágba zárva,
sosem lehet szabad az árva,
kit nem a holtak,
az élők hagytak magára.

Nincsen se könny, se búcsúcsók,
nincsenek barátok, búcsúzók,
égig magasztaló mise,
nincs gyertyaláng, nincsen semmi se,
mint fullánk szúrja
hiányuk fájó tövise.

Hallva a lét hívó szavát
ébren, bénán alussza át,
altatja a formaldehid,
míg meg nem élhetett éveit,
egyenként, hulló
homokszemekként elveszít.

Elátkozott színtiszta kín,
az érző élőhalott, akin
sebeket metsz a tetszhalál,
ahol megnyugvást sosem talál,
tép és felszakít,
de élni hagy, el nem kaszál.

Dobog a szív, de nem remél,
átlátszó a koporsófedél,
megcsillan rajt a napsugár,
de kit egy világ retteg s utál,
ha reped a kő,
jön majd, s mindenért bosszút áll.

© 2018 ☘ 7/6/2018  ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta