Vérfarkasok éjszakája

A felhő, gyengéd gyapjú nyáj,
szalad a szürkület elől,
menekül, űzi a muszáj,
vége annak, kit megjelöl
a lehanyatló napsugár.

Bár nincs nála hűségesebb,
láncra veri egy tartozás,
fel-felsajog a régi seb,
apró heg, sekély karcolás,
farkaslelkű, hűséges eb.

Állán többnapos borosta,
bús szeme vörösben ázik,
bűntudat sós könnye mosta,
gyűlölettel vegyes pánik
marja, mint vasat a rozsda.

Bőre alatt lüktet az ér,
a sápadt hold éjszakáján,
régi sebből serken a vér,
farkassá válik a bárány,
s harap, karmol, akit csak ér.

Múltba veszik, olyan rég volt,
betakarja őszi avar,
bolyong, bujkál, mint egy félholt,
s ott, hol megmarta egy agyar,
lemoshatatlan a vérfolt.

© 2017 ☘ 12/11/2017 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords