Farkasvakság

 

Fájdalom jelzi vajon még él-e,

mély sebet metsz a szó pengeéle,

szótlanul szúr szíven

a süketnéma hallgatás.

 

Testén a hegek, mint rovásírás,

csontig bevésett sajgó tanítás,

önmagához híven

nesztelen a kínvallatás.

 

Hosszú éjszaka után hajnalra,

szerteszóródik a farkasfalka,

hazugságfelhőben

dúl a józan ész ostroma.

 

Farkasvakságtól nem lát semmit se,

nem menekül, hagyja hadd érintse,

behódolt ebfogak

véraláfutásos nyoma.

 

Ezer karcolás úgyis egyre megy,

az utókor másként ítéli meg,

minden vesztes csata

egy feláldozott ígéret.

 

A sebek helyén csúnya forradás,

megannyi ádáz fogcsikorgatás,

elpusztítható, de

le nem győzhető az Élet.

 

Sziklák közt vezet a zarándokút,

magasba hág, honnan nincs visszaút,

egy bölcsebb múlt felé

sok vért veszít a büszkeség.

 

Farkasvakságba süllyed a világ,

bekötött szemmel küzd az igazság,

s egy haldokló farkas

még egyszer felüvölt: elég!

 

© 2020 ☆ 03/09/2020 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords