Kerti vénusz

 

Meztelen áll az esőben a kála,

erőtlen a válla, magánya gyötör,

holdtalan éjszaka senki se látja,

pezsg libabőre alatt a gyönyör.

 

Hű szeretője örökre a hajnal,

éjjeli műszak után hazatér,

dobban a szív, dübörögve robajjal,

versel a hajzuhatagban a szél.

 

Mély sebet ejt heves ámori nyíl,

bimbaja félszegen égbe szökell,

vágy viharában a szirma kinyíl,

s karja helyett levelével ölel.

 

Büszke, de szende szemérmes a kála,

tiszta fehér a menyasszonyi fátyla,

kertnek a vénusza, isteni mátka,

fürdik a fényben a szűzi virága.

 

© 19/2/2020 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta Swords