Koldus Isten

 

Jönnek a verebek

egy késő délután,

tollal verekednek

száraz zsemlemorzsán,

idegen, félszegen,

reménytelen, sután,

örökre éhesen

a boldogság után.

 

Fáradt öreg Isten

leroskad a padra,

nem él véres kincsen,

vagyona fabatka,

keserves balsorsa,

mit aszfaltra hintsen,

koldusoknak morzsa,

hisz egyebe sincsen.

 

Otthontalan árva,

fáradt öreg Isten,

a templom is zárva

nincs már hova menjen.

Vacsorát vesz elő:

"Terülj meg asztalkám!",

szárnyaktól sötétlő

tér piszkos aszfaltján.

 

Az ember sem egyéb,

durva és mogorva,

szemtelen kis veréb,

szitkok közt botolva,

sárban és piszokban

túr isteni zsebben,

morzsát lop titokban,

s gyorsan tovalebben.

 

© 2020 ☆ 17/05/2020 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords