Néma sikoly

 

Fülembe sír egy falba zárt,

vasbetonba öntött sikoly,

csodát és a májust ne várd,

bakancs virágágyra tipor.

 

Elhallgatott féligazság

valós fele némán tűri,

hogy a ravasz, hazug gazság

széttépve, zsebébe gyűri.

 

Az asztalon viharlámpás

fénnyel árnyékokat firkál,

minden szava jajkiáltás,

a falban sikoly kapirgál.

 

A szekrényben szkeletonok,

mellettük kopott nadrágszíj,

egyedül, csendesen zokog

pókhálófátyolban a díj.

 

Lángokban áll megint egy híd,

de ezt nem én gyújtottam fel,

vad tüzet túlpart szele szít,

s Nérót idéz gondolatjel.

 

Belep minden ziget-zugot,

pernyét visz a lusta szellő,

kitölti majd a vákuumot

a könnyekkel teli felhő.

 

Nem látja, nem hallja senki,

falakba zárt néma sikoly,

elrejtve és elfelejtve

segítséget kér valahol.

 

© 2021 ☆ 5/6/2021 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords