Tériszony

 

Egyre feljebb hív a lélek,

a szakadék végtelen,

beleremegnek a térdek,

a félelem mély verem.

 

Fent a szédítő magasban

nincs fa, se bokor, pázsit,

mégis vonzza a lakatlan

a kószáló kőszálit.

 

Nincsen kötél, védőháló,

halálos a zuhanás,

ég és föld közt sántikáló

múló parázs a varázs.

 

Néha egy havasi gyopár

elaltatja a lázat,

halott tájon, habár kopár,

a csodálat túlárad.

 

Hegyek orma szűzfehéren

leigázhatatlanul

világít a messzeségben,

s ki néz alul, megvakul.

 

Földi törvény nem ér ide,

megszűnt a lehetetlen,

nincs kétsége, se tévhite,

az Istennel kettesben.

 

Vén bakkecske, vad remete,

csúcsra ért útja végre,

a világ zord mennyezete

lelki béke vidéke.

 

Egyre feljebb hív a lélek,

a szakadék végtelen,

beleremegnek a térdek,

a félelem mély verem.

 

© 2021 ☆ 22/02/2021 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords