Versailles-i átok

 

Száz év magyar magány után,

a gyász centenáriumán

Turul madár száll magasan,

némán suhan, vigasztalan,

százéves Versailles-i átok,

sírhant lent a lövészárok.

 

Trianoni éles penge

belemart az elevenbe,

kettészelve a világot

dobogó szívekbe vágott,

százéves Versailles-i átok,

mindenütt repesz-szilánkok.

 

Mátyás óta nincs igazság,

egybefolynak az éjszakák,

az üszkös seb addig gyötör,

amíg magyar magyarra tör,

százéves Versailles-i átok,

világtalan vak a látnok.

 

Örökké megosztott nemzet,

fordítva üli a nyerget,

gyáva, áruló vezérek,

kopár bércen üres fészek,

százéves Versailles-i átok,

véget nem érő viszályok.

 

Annyi álmatlan éjszakán

gyötört minket száz év magány,

szabad nép nem szület rabnak,

határt csak az Isten szabhat,

százéves Versailles-i átok,

rozsdásak a régi rácsok!

 

Rég megkopott, rég megfakult

a mélyben odalent a múlt,

örökké vándorló nomád

a mennyekből most megbocsát,

szabad lelke madárszárnyon

átrepül minden határon.

 

© 2020 ☆ 03/06/2020 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords