Hogy megérintsem lelkedet…

Minden erőm elhagyott,
de megtenném, amit lehet,
megtalállak itt vagy ott,
hogy megérintsem lelkedet.

Elképzeltem ezerszer,
alvajár az, aki szeret,
bódító, bájos vegyszer,
ha megérintem lelkedet.

Hajad az arcomhoz ér,
azok az igéző szemek,
simítanak, mint a szél,
s tenger mélyére süllyedek.

Trópusi esőillat
talán ilyen makulátlan,
s már nincs, ami megingat
mikor párnád lehet vállam.

A vihar elcsendesül
szép kikötő nyugalma vár,
a vándor nincs egyedül,
két árva egymásra talál.

Mindent elvesztettem rég
és semmi más már nem vezet,
csak hogy egyszer, egyszer még
ajkam érintse lelkedet!

© 2016 ☘ 15/4/2015 ☆ Dunboyne ☆ Ködmön Csaba Zoltán