Égi szemtanúk

 

Mikor a levél elsárgul

és végleg elmúlik a nyár,

a mennyeknek kapuján túl, 

vajon mi vár, vajon mi vár?

 

Volt egy ember, és egy éjjel

álmában Styx túlsó partján

Isten előtt állt az égben,

vádlottak vén kopott padján.

 

Egy asztalnál tizenketten,

ki ez a sok idegen arc,

épp egy tucat ismeretlen,

tanúk, hogy a lét nem kudarc.

 

Útjuk keresztezte egymást,

ő már rég elfelejtette,

de nekik jelentett egy s mást

pár figyelmes, kedves tette.

 

Kiknek segítséget nyújtott

s mélyen megérintett lénye,

a lelkükben lángot gyújtott

örökmécsesének fénye.

 

Ennek jutott egy kedves szó,

annak csupán egy félmosoly,

koldusnak ingyen eszpresszó,

az ember magányos fogoly.

 

Annak búját meghallgatta,

nem kért semmit sem cserébe,

ennek titkát elhallgatta,

gyógyírt szórt szívük sebére.

 

Mind eljöttek a szemtanúk,

kiket titokban megáldott,

kiállt mellette a szavuk,

hogy ő élt egy szebb világot!

 

Bármily rövid is az élet,

számtalan apró pillanat,

legyőzve a veszteséget,

örök örömmel itt marad.

 

Mikor a levél elsárgul

és végleg elmúlik a nyár,

a mennyeknek kapuján túl, 

vajon mi vár, vajon mi vár?

 

© 2022 ☆ 02/05/2022 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords