Fekete bárány

 

Minden családba cseppen egy,

mint tintafolt a papíron,

színes bimbók közt magányos 

a fekete rózsaszirom.

 

Kőkeménnyé szárad a sár,

a mély kátyú tengelyig ér,

költeménnyé gördül a könny,

forrása sós tengerig ér...

 

A lélek virága közt gyom

a tudatlanság és közöny,

szúrós dudva a durva szó,

mosoly nem nyíl szikkadt rögön.

 

Kolomp hív a legelőre,

szúrja a szemet a látvány,

hiába próbál elbújni,

szürkék közt a sötét bárány. 

 

Nem győzköd és nem is vitáz,

nem vív már meg minden csatát,

belső békét véd a páncél,

s becsületének a szavát.

 

Ha valahol nem találod,

ott kivágták, beoltották,

vagy óperencián túlra

száműzte a megosztottság.

 

Balszerencsés sötét macska,

kormos, éjfekete hattyú,

kóborló koldus királyfi

csizmáján nincsen sarkantyú.

 

Kelta tenger túloldalán

messzire jár, messzire jár,

bicskával farag szebb jövőt

egy vén dél-somogyi betyár.

 

Pannóniából indult el

az esős Hiberniába,

árral szemben úszott a sors

örvényeiben hiába.

 

Magányos fekete bárány,

nem számíthat csak magára,

járatlan ösvényen járni

a szabadságnak az ára.

 

© 2022 ☆ 02/11/2022 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords