Hajnali szerelem

 

Alszik még az édes,

ártatlanul vétkes,

feneketlen katlan

mindörökké éhes.

 

Forró a melegágy

izzik, izzad a vágy,

tocsogó a tócsa,

feszül, pattan a pánt.

 

Láb elé lehull a

fodros csipkeruha

szűz szirma ártatlan

selymes, pihe-puha.

 

Hajnali szerelem,

kérlelő szemérem,

alszik még az álom,

nem takarja szégyen.

 

Ártatlan mozdulat,

nincs benne bűntudat,

résnyire kinyílik,

hív, így enged utat.

 

Virrad a pirkadat,

biztat a pillanat,

gyorsuló szívverést

tapint a tapintat. 

 

Alszik az álom,

mezítelen vállon

remegő libabőr

hamvas, puha bársony.

 

Érett az áfonya,

harmatos lágy moha,

súlytalan lehelet

az élet lábnyoma.

 

Örök sötét az űr

az üresség belül,

még ellenáll, de

a vágy mindent legyűr.

 

Ajkakra méz cseppen,

balzsam a mély sebben,

hajnali szerelem

sóhaja felrebben.

 

© 2022 ☆ 02/02/2022 ☆ Ködmön Csaba Zoltán #magyarkelta ☆ Swords