Kulcscsomó

 

Egy csomó kulcs a kulcscsomó,

de egy ajtót se nyit, se zár,

réges-régóta új a zár.

 

Mérföldkő volt a legelső,

egyedül jár, hű de hiú,

önálló már, nem kisfiú!

 

A kulcscsomó, nagy kulcscsomó, 

csilingelő fémcsalogány,

összegyűlt az évek során.

 

A szemünk fénye volt e kincs,

s ha olykor-olykor elveszett,

sors tört pálcát a bűn felett.

 

Rozsdás zárba törik a kulcs,

a szerelmes szív megszakad,

másnak nyílik az új lakat.

 

Saját börtönünk kulcsait

oly büszkén cipeljük tovább,

mint egy marcona porkoláb.

 

Csörög, csörög a kulcscsomó,

nehéz, lehúz, haszontalan,

s bolyong vele a hontalan.

 

A lakáskulcs a karikán

egy letűnt világra vigyáz,

emlék csak a szülői ház.

 

Nyakunkban hordtuk évekig,

de a kaput sem nyitja már,

réges-régóta új a zár.

 

© 2021 ☆ 02/11/2021 ☆ Ködmön  Csaba  Zoltán #magyarkelta ☆ Swords